top of page

Szolgáltatások

 

Szolgáltatásaimban három alapvető irányt - szolgáltatáscsoportot - határoztam meg. Ezt nem önkényesen tettem, ugyanis ez az a három pillér, melyen egy vállalkozás sikere nagymértékben múlik.

Vezetői hatékonyság

Könyvtárakat lehetne megtölteni azokkal a könyvekkel, melyek a vállalatvezetésről, a vállalatvezetőkről, és a valódi eredményeket produkáló sztármenedzserekről írtak.

 

Joggal...

 

Egy vállalat, vagy vállalkozás fennmaradása nagymértékben azon múlik, hogy a felső és középvezetők – legyenek azok tulajdonosok, vagy sem - mennyire eredményesen tudják irányítani és termelésre serkenteni az alájuk beosztott munkatársakat anélkül, hogy ne dolgoznák magukat halálra és ne váljanak a cég rabszolgáivá.

 

A hazai kis és középvállalkozások tulajdonosainak és felső vezetőinek zöme gyakorlatilag ma sem alkalmaz semmilyen tudatos, kipróbált módszert saját vezetői hatékonyságának növelése érdekében. Marad az ötletszerű, leginkább egykezes irányítás. Minden az ő kezükben összpontosul, mindenről tudniuk kell. Ennek következtében halálra dolgozzák magukat, a bevétel nem nő a befektetett munka arányában, folyamatos a káoszkezelés, később kiégnek és szétesik a cégük.

 

A hatékonyság a ráfordítások és az elért eredmények viszonya...

Bevétel növelés

Statisztikák szerint, a piacon lévő céges felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozások 70-80%-ának kínálatában az értékesítők képzése van hangsúlyosan jelen! Szintén statisztikák szerint a megrendelők többsége ezeket a képzéseket részesíti előnyben.

 

Ez azt jelenti, hogy egy cég leginkább fókuszban lévő, leginkább képzett területe az értékesítés!

 

Furcsa ellentmondás, hogy mindezek ellenére az a helyzet, hogy a cégek leggyengébb láncszeme, legszűkebb keresztmetszete, maga az értékesítés, illetve maguk az értékesítők!

 

Tény: bármely termék, vagy szolgáltatás eladási folyamatában a legnagyobb konverziós törés (konverzió: átalakítás, pl. az érdeklődőből vevőt „csinálni”) akkor keletkezik, amikor egy érdeklődő találkozik egy értékesítővel. Mindebből tehát az következik, hogy az értékesítési folyamat fő akadálya maga az értékesítő!

 

Az okok többfélék...

Üzleti modell

A cégek törékeny lények. Döntő többségük nem éli meg az 1 éves születésnapját sem, és csak nagyon kevesen jutnak el oda, hogy sikeres vállalkozássá lépjenek elő.

A bukásukhoz számos ok vezethet, azonban a sok tényező közül néhány toronymagasan kiemelkedik.

Ahhoz, hogy egy cég átgondolt és fenntartható üzleti modellt tudjon kialakítani, ismerni kell az üzleti modell alapelemeit.

Sikeres üzleti vállalkozást építeni nem könnyű feladat. A cégek jelentős része vagy azért bukik el, mert a terméke, szolgáltatása egyszerűen nem kell senkinek, vagy azért, mert hosszú távon nem fenntartható üzleti modellre épültek.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mégis mit tekinthetünk fenntartható üzleti modellnek? Mi is egyáltalán az az üzleti modell? Kezdjük az elejéről.

Ha szeretnénk egy nagyon leegyszerűsített keretet adni az üzleti modellünknek, akkor az alábbi 9 kérdést érdemes első körben végiggondolni...

bottom of page